Táncjátékok

Ezerarcú szerelem

Írta és koreografálta: Wenczel Dóra

A főúri társaságok által kedvelt pásztorjátékok és a barokk kori balettelőadások hagyományait követve táncosaink és angyaltáncosaink közös produkciója az örökké változó természet négy arcát eleveníti fel. Szimbolikus alakokat megtestesítve a négy évszak - a játékos Tavasz, a perzselő Nyár, a borongós Ősz és a csendes Tél - jelenik meg a nézők előtt.

S ahogy az évszakok változnak, úgy ölt újabb és újabb alakot a szerelem a nemes úrfiak és hölgyek között, akik sorra átélik a bimbózó érzések, a lángoló szenvedély vagy épp a heves vita tüzét.

Pajkos vásári mulatság
Reneszánsz népek évődései és vigalmai

Írta és koreografálta: Wenczel Dóra

Melyikünk ne álmodozott volna már arról, hogy milyen jó volna, ha egy varázslattal, mintha egy kaput nyitna ki, visszarepülne a múltba, és egy vidám, reneszánsz vásári forgatag kellős közepébe toppanna?

Műsorunk azoknak a nézőknek készült, akik vágynak arra, hogy ne csak azokról a közismert történelmi hírességekről és helyszínekről halljanak, amelyekről széles körben megemlékeznek, hanem szeretnének betekinteni a múlt hétköznapjaiba, a mindennapi emberek életébe, részeseivé válni vidám perceiknek, tevékenységeiknek, tréfáiknak, gondjaiknak vagy éppen szerelmes civódásaiknak. Célunk az, hogy nézőinket kézen fogjuk, és bevonjuk őket egy ötszáz évvel ezelőtti vidám vásárnap reggel hangulatába, így egészen közel hozva hozzájuk mindazt, ami számunkra már történelem ugyan, de valamikor a mindennapok természetes része volt.

A műsor gerincét a reneszánsz táncok füzére adja, amelybe epizódszerűen fonódnak bele a vásár mindennapi történései, a vásározók, árusok, nézelődők párbeszédei, tréfái, szóváltásai, és maguk a táncok biztosítanak keretet a mulatságos jelenetek kibontakoztatásához. A kút körül fecserésző vízhordó lánykáktól a kocsmában üldögélő férfiemberekig, az almaárus lánytól a sétálgatva járőröző várkatonáig minden szereplő önmagát adva válik a táncok és mutatványos produkciók részévé, amelyekből maga a történet kikerekedik.

 

Öltözeteinkben, táncainkban és kellékeinkben a korhűségre és hitelességre törekszünk, játékmódunkban pedig a természetességre, hogy műsorunkkal minden érdeklődőt meg tudjunk szólítani korkülönbségtől függetlenül.

A felszarvazott szoknyapecér,
avagy mindenki megéri a pénzét

Írta: Dittera Károly
A táncokat összeállította: Wenczel Dóra

Egy udvari bál, egy féltékeny férj, egy csalfa asszony és egy szerető. A bál sűrű forgatagában egy nemesúr ifjú felesége szeretőjével tervez kis találkát, ámde a férj, maga is a szebbik nem szenvedélyes híve, gyanítja a csalfaságot, s időnek előtte hazaér, a széptevőnek pedig menekülnie kell. A bajba jutott lovagot az eszes komorna ötlete juttatja egérúthoz: női ruhában kell menekülnie a báli forgatagon át, ami előre nem látott következményekkel jár...

A kacagtató kis komédia fordulatain keresztül feltárul előttünk a középkori szigorú hagyományok járma alól felszabadult, életvidám és életigenlő reneszánsz udvarok sokszínű kavalkádja. A bálozó nemesurak és hölgyek reneszánsz udvari táncai közben jelenetről jelenetre bonyolódik tovább a férj, a feleség és a szerető vidám kálváriája.

A táncjáték műfaji adottságaiból következően a történetet a színészek főként a pantomim eszközeivel játsszák el, ami a darabot alkalmassá teszi arra, hogy életkorra, nyelvi és kulturális különbségekre való tekintet nélkül minden néző számára élvezhető és mulattató legyen. Ruháink és táncaink az olasz reneszánsz udvar divatját idézik, és a darab szellemisége is illeszkedik a Boccaccio műveiben már megismert fordulatos, humoros és mindenekelőtt rendkívül emberi világhoz, amelynek e korszak történelmi kereteket adott.

 

 

 

 


Mare Temporis Alapítvány
2015-09-07 / Minden jog fenntartva.
info@maretemporis.hu