Fellépéseink

2004

december 31.

Dunaújváros - próbáztatás

Egy zártkörű szilveszteri rendezvény hangulatához járultunk hozzá nyitótáncunkkal és a vendégeket megmozgató, tréfás próbatételekkel.

december 11.

Budakeszi, Általános Iskola - "Kisasszonyok párbaja"

Az iskola aulájában megrendezett karácsonyi vásárra összegyűlt kicsiknek és nagyoknak elmeséltük a Könczöl kisasszonyok párbajának történetét, mit a jóképű és gazdag Nádasdy grófért vívtak.

december 5.

Budapest, Almássy Téri Szabadidőközpont - mutatványos bemutató és táncház

Az Adventi Kölyökvár programjában először mutatványosokkal szórakoztattuk a közönséget, majd később a vállalkozó gyermekeket és szüleiket reneszánsz körtáncokra tanítottuk.

december 3.

Budakeszi, Művelődési Központ - táncbemutató

A Széchenyi István Általános Iskola sportudvarának kialakítására rendezett jótékonysági esten reneszánsz táncbemutatóval vettünk részt.

november 20.

Budapest, Ferencvárosi Művelődési Központ - angyaltánc és reneszánsz táncbemutató

A "Fátyolimpressziók" című műsorban két produkcióval - Angyaltánccal és a Mosónők táncával - vettünk részt.

szeptember 28.

Budapest, XII. kerületi Művelődési Központ - táncbemutató

A Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat rendezvényén szerepeltünk a MOM kupolatermében, ahol a polgármester úr, dr. Mitnyan György 6 nyugdíjas pedagógus számára arany oklevelet, a pályakezdő tanárok számára pedig emléklapot és egy szál virágot adott át.

szeptember 25.

Isaszeg, Szüreti Vigalom és Lovas Nap - vívóbemutató és színi játék

A szüreti mulatságra összegyűlt népeknek először a "Korok bajnokai" mutattak ízelítőt tudásukból, majd a "Latrok és a Láda" tanulságos történetével mulattattuk őket.

szeptember 18.

Érd, Kutyavár - fegyverbemutató, Latrok és a Láda
Hódmezővásárhely, Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola
- táncbemutató

Az érdi Kutyavár egy XV. századi gótikus vadászkastély maradványa, melyet a hagyomány szerint Mátyás királyunk építtetett pecérei és vadászebei számára. Az itt rendezett Hagyományőrző Lovagi Tornán vett részt vívóink egy csapata fegyverbemutatóval és a Latrok történetével.

Táncosaink eközben Hódmezővásárhelyen, az iskola udvarán felépült játszóvár megnyitóján rövid táncbemutatóval idézték fel a reneszánsz kort a gyerekeknek.

augusztus 20.

Tatabánya, Szent István-napi Ünnepségek - vívóbemutató és íjásztatás

Idén augusztus 20-án a tatabányai Szent István Napokra látogatóknak a "Korok bajnokai" tartottak bemutatót a régmúlt idők fegyvereiből és harcmodoráról.

augusztus 7.

Hajdúszoboszló, Hotel Mátyás Király - táncbemutató

A Mátyás Király Hotel által minden évben megrendezésre kerülő reneszánsz esten ezúttal Alapítványunk táncosai tartottak bemutatót a reneszánsz kor legszebb táncaiból.

június 29.

Budapest, Pálvölgyi barlang - mutatványos bemutató

A Pálvölgyi barlang mellett megrendezett zártkörű rendezvényen mutatványosaink tüzes produkcióval szórakoztatták a rendező cég munkatársait és vendégeit.

június 27.

Mezőkövesd, Mátyás Király Reneszánsz Hétvége - mutatványos bemutató

A Kavicsos tó melletti szabadidőparkban megrendezett középkori vásár programját Alapítványunk mutatványosai az egyedülálló és rendkívül látványos angyaltánccal, szalagos láncokkal és botokkal, valamint tűzfújással színesítették. Az érdeklődőknek alkalmuk nyílt arra is, hogy megpróbálkozzanak a mutatványos eszközök forgatásával.

június 19.

Budapest, Almássy Téri Szabadidőközpont - vívó- és mutatványos bemutató

A szabadtéri családi délelőttön mutatványosbemutatóval, angyaltánccal szórakoztattuk az összegyűlt gyerekeket és szülőket, majd a "Korok bajnokai" című fegyverbemutató következett.

 

május 30-31.

Solt-Révbérpuszta, Pünkösdi Napok - vívó- és mutatványos bemutató

A Pünkösdi Napokon vitézeink vívóbemutatójával és mutatványosaink tüzes produkciójával vettünk részt.

május 29.

Budapest, XX. kerületi Gyermeknap - játszóház

Az idei gyermeknapon a Csili Művelődési Központ által rendezett programon vettünk részt. A gyerekekkel középkori fejdíszt, sisakot, díszes övet készítettünk.

Aki mozgalmasabb kikapcsolódásra vágyott, kipróbálhatta magát kardforgatásban, reneszánsz táncokban vagy mutatványos eszközök forgatásában és más ügyességi játékokban.

május 27.

Sárospatak - táncbemutató

A Musica Historica együttes meghívására a sárospataki várban a Balassi emlékév keretén belül, az MTA Irodalomtudományi Intézet által megrendezett nemzetközi tudományos konferencia résztvevőit szórakoztattuk egy rövid, Balassi korát idéző táncbemutatóval.

május 25.

Budapest, Idősek Otthona (XX. kerület) - táncbemutató

A Virág Napok keretén belül rövid táncbemutatóval szórakoztattuk a XX. kerületi szociális otthon idős lakóit.

május 20.

Budapest, Békásmegyeri Közösségi Ház - táncház

A Balassi Műveltségi Vetélkedő résztvevőit oktattuk reneszánsz táncokra.

május 18.

Paks, Városi Múzeum - színdarabok

A paksi Városi Múzeum 10. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepségen a "Latrok és a Láda" tanulságos történetével, valamint a "A csalfa asszony, a két szerető és a férj" című vadonatúj darabunkkal vettünk részt.

május 1-2.

Budapest, Mezőgazdasági Múzeum - táncház

A Múzeumok Majálisán reneszánsz körtáncokat és barokk kontratáncokat tanítottunk az érdeklődőknek.

 

A szünetekben a legszebb páros táncainkkal szórakoztattuk az összegyűlt vendégeket.

április 3.

Budapest, Teatrum Teaház - táncbemutató

Reneszánsz est - táncok a XV-XVII. századi Franciaországból, Itáliából és Angliából.

március 26.

Dunaújváros, Reneszánsz Bál - táncbemutató

Vendégei voltunk az Arany János Általános Iskola hagyományos jótékonysági báljának, melyet idén reneszánsz hangulatban rendeztek. Heroldunk régi históriákkal szórakoztatta az egybegyűlt hölgyeket és urakat, táncosaink pedig a reneszánsz táncok legszebbjeit mutatták be.

március 6.

Budapest, Teatrum Teaház - Reneszánsz est

A két táncblokk előtt balladákkal, versekkel, jelenetekkel szórakoztattuk a nézőket, felidézve a reneszánsz korok hangulatát. Ezek között épp úgy megtalálható az ismeretelen szerző tollából származó "Szajhák és igricek" című humoros köntösbe csomagolt, viszont meglehetős éles hangú társadalomkritika, mint a "Mindennapok Budán" címet viselő, Mátyás király történetei által ihletett darabunkból kiragadott jelenet.

március 5.

Budapest, Ruhaipari Szakközépiskola - Színi játékok és reneszánsz táncház

Színészcsapatunk repertoárjából összeállított fél órás műsorral nyitottuk a programot, melyet rövid táncbemutató, de annál hosszabb táncház követett.

február 15.

Budapest, Almássy Téri Szabadidőközpont - históriás játék, gyermekjátszóház

A Szabadidőközpont "Reneszánsz Kölyökvár" c. rendezvényén először a reneszánsz tánc és a kardvívás fortélyait tanítottuk a kicsiknek, majd a "Kisasszonyok párbaja" című darabunkkal szórakoztattuk az összegyűlt szülőket és gyermekeket.

február 7.

Budapest, Teatrum Teaház - táncbemutató

Reneszánsz est - táncok a XV-XVII. századi Franciaországból, Itáliából és Angliából.

január 31.

Budapest, Történeti Múzeum - Kisasszonyok párbaja, táncbemutató és táncház

A Történeti Múzeum hagyományos farsangi rendezvényén a 2003. Karácsonyára elkészült "Kisasszonyok párbaja" című darabunkat mutattuk be. Később, néhány perces táncbemutató után, a reneszánsz körtáncokkal ismertettük meg a meghívott vendégeket.

január 17.

Budapest, Veres Pálné Gimnázium - táncbemutató

A Veres Pálné Gimnázium szalagavató bálján meghívott fellépőként néhány reneszánsz táncot mutattunk be.

január 10.

Budapest, Teatrum Teaház - táncbemutató

Reneszánsz est - táncok a XV-XVII. századi Franciaországból, Itáliából és Angliából.

 

 

2003

december 6.

Budapest, Teatrum Teaház - táncbemutató és verses komédiák

Reneszánsz estünket a "Szajhák és Igricek" története nyitotta, majd rövid táncblokk következett. Ezután a Latrok elmesélték az egybegyűlteknek, hogyan jár a kapzsi... A programot csodaszép páros táncokkal zártuk.

november 8.

Budapest, Teatrum Teaház - táncbemutató

Reneszánsz est - táncok a XV-XVII. századi Franciaországból, Itáliából és Angliából.

október 4.

Budapest, Teatrum Teaház - táncbemutató

Reneszánsz est - táncok a XV-XVII. századi Franciaországból, Itáliából és Angliából.

szeptember 28.

Budapest, XII. Kerületi MK - Gesztenyeünnep - táncbemutató
Budapest, Albertfalvi Napok - mutatványos- és fegyverbemutató

Délelőtt a XII. Kerületi Művelődési Központban adtunk rövid ízelítőt a XV-XVI. századi táncokból.

Az Albertfalvi Napokra összegyűlteket először a "Latrok és a Láda" tanulságos történetével szórakoztattuk. A mutatványosok produkciója után következett a fegyverbemutató, melyben a régi századok harcait elevenítették fel vitézeink a viking kortól egészen a barokk párbajokig.

szeptember 20.

Salföld - íjászat

szeptember 6.

Budapest, Teatrum Teaház - táncbemutató

Immár második alkalommal tartottunk a Teatrum Teaházban "reneszánsz est"-et, melynek keretében az általunk tanult XV-XVII. századi táncokból összeállított műsort láthatták az érdeklődők.

augusztus 23.

Pilisszentkereszt - történelmi táncbemutató

A Duna-party Térségi Rendezvénysorozat záró rendezvényén a pilisszentkereszti Klastrom romjainál a Musica Historica együttessel közösen idéztük fel az elmúlt korokat a reneszánsz zene és tánc segítségével.

augusztus 20.

Miskolc-Diósgyőr, Szent István király ünnepe

"Korok bajnokai"

Augusztus 20-át egy olyan fegyverbemutatóval köszöntöttük, mely átfogó képet nyújtott a X-XVII. századi harcmodorról, fegyverekről és vértezetekről. A műsorban a viking, kelta és szaracén harcos mellett megjelentek a kereszteslovagok és apródaik; találkozhattunk íjászmesterekkel, vagy szurkolhattunk szóváltásba keveredett kocsmatöltelékeknek, csakúgy, mint párbajozó nemesuraknak.

A legkisebbeket és a vállalkozó szellemű nagyobbakat ezalatt ügyességi és kézműves játszóházzal szórakoztattuk, majd elmeséltük a "Latrok és a láda" történetét.

augusztus 9-10.

Miskolc-Diósgyőr, Diósgyőri Vigasságok

A Diósgyőri Vigasságok évről-évre több ezer embernek nyújtanak tartalmas kikapcsolódást az évszázados várfalak tövében. Nézőinket elsőként egy "Pajkos vásári mulatság"-ba kalauzoltuk, majd pedig bevezettük egy reneszánsz udvarba, az udvari bál kellős közepébe, ahol megismerkedhettek a "Felszarvazott szoknyapecér" történetével. Műsorunkat a mutatványosok látványos és tüzes produkciója zárta...

 
 

július 19-20.

Szentendre, Ister napok

Első nap a "Latrok és a láda" történetét hallgathatták meg az érdeklődők, és mutatványosaink produkcióit csodálhatták.
Másnap a reneszánsz hétköznapok kellős közepébe, egy vásári forgatagba csöppentek a nézők, megtapasztalva a régi korok hangulatát egy "Pajkos vásári mulatság" képeivel...

   

július 5.

Sárospatak - történelmi megemlékezéssel egybekötött vívóbemutató
Budapest, Teatrum Teaház - táncbemutató

A sárospataki program vázát az a narrációs gerinc adta, ami a "Hej Rákóczi, hej Bercsényi..." c. műsorunkban is szerepelt. A szabadságharc eseményeinek bemutatását vívójelenet és tánc színesítette.

A Teatrum Teaházban a "reneszánsz est" keretében 30 perces táncbemutatót tartottunk, mely felölelte az általunk táncolt darabokat a XV. századtól kezdve egészen a XVII. századig.

június 18.

Paks, Életmód tábor zárónapja - tánc, vívás

Immáron második alkalommal tértünk vissza a paksi gyermektáborba, hogy a régi korok iránt érdeklődő ifjú lovagokat és udvarhölgyeket kardforgatásra és reneszánsz táncra okítsuk.

május 25.

Budapest, XII. kerületi Művelődési Központ - Gesztenyevirágzás

"A kéretlen kérő" című darabunk felújítása - új helyszín, új szereposztás, de Mátyás király még mindig igazságos...

május 24.

Budapest, Játéksziget - íjászat

Az Europark mellett megrendezett gyermeknapi játszóházban a vállakozó gyerekeket az íjászattal ismertettük meg.

március 21.

Budapest, Iparművészeti Múzeum - történelmi táncbemutató

Az Iparművészeti Múzeum Aulájában rendezett vacsorán külföldi vendégeknek táncoltunk reneszánsz és barokk darabokat egy, a régi korok táncait felelevenítő előadás keretében.


 

2002

december 14.

Budapest, JAMK, Kárpát-medencei Gyermekrajz Fesztivál díjkiosztó gálaműsora

"Hej Rákóczi, hej Bercsényi..."
A Rákóczi szabadságharcot vívással és tánccal felelevenítő előadás.

október 18.

Budapest, "Matávosok a Pódiumon" amatőr művészeti fesztivál - tánc, élő zenekísérettel

A rendezvény belépőjegyeiből származó bevételt a Matáv a leukémiás gyerekek gyógyulását segítő Tölösi Alapítvány javára ajánlotta fel.

október 4.

Budapest, JAMK, Mozgássérültek szüreti bálja - tánc, színdarab, mutatvány

szeptember 29.

Budapest, JAMK, Szent Mihály napi búcsú - táncbemutató, játszóház

A játszóházban rengeteg míves tárgy készült - hímzett pénzeszacskó, kocka, malom, iniciálé, doboz és kódex. A mozgékonyabb gyerekek az ügyességi játszóház feladataival és mutatványos eszközökkel is kipróbálhatták magukat.

augusztus 25.

Somlóvásárhely, Feudális Vásár

A nyáron már több ízben bemutatott darabok - "Az asszonyok makacssága" és "Komédia az asszonyokról, akik újraöntették férjeiket" - a vásár közönségének körében is sikert arattak.

augusztus 16.

Budapest, Béke tér - Szent István napok - reneszánsz táncbemutató

A XIII. kerületi Önkormányzat augusztus 20-i műsorában léptünk fel a Musica Historica együttes kíséretével.

augusztus 8.

Balatonalmádi, Búcsú - két rövid színdarab és mutatványos fellépés

július 20-21.

Szentendre, Ister napok - próbáztatás, vásári komédia

"Komédia az asszonyokról, akik újraöntették férjeiket"

július 14.

Budapest - Visegrád, Reneszánsz Hajóvár

Az ELMÜ Rendezvényhajóján Budapest és Visegrád között változatos műsorral szórakoztattuk a vállalat vendégeit. A programban szerepelt táncbemutató élő zenekísérettel, táncház, fegyver- és vívóbemutató, próbáztatás, gyerekjátszóház.

június 26.

Paks, Életmód tábor zárónapja - táncház és vívóiskola

A paksi Városi Múzeum által szervezett gyermektábor zárónapján a régi korok táncaira és kardforgatásra okítottuk a gyerekeket.

június 22.

Budapest, Postás-Matáv telep - gyerek játszóház (vívás, íjászat)

június 8.

Kerekegyháza, Pongrác Major - gyerek játszóház (vívás, íjászat)
Budapest, Lánynevelő Intézet - "Mátyás király lopni megy"

június 7.

Budapest, Westel Ki Mit Tud? - reneszánsz táncbemutató

május 25.

Budakeszi, Általános Iskola, Évzáró Bál - nyitótánc

május 18.

Paks, Városi Múzeum - "A kéretlen kérő"

Mátyás király elrendezte, hogy szegény Zólyomi Anna hozzámehessen az ifjú Várdai Lászlóhoz; és még a nemes Daróczi is megkapta a magáét, egy csinos udvarhölgy személyében.

április 23.

Budapest, BM NOK - "Chetán márki csapdája, Micsoda nőszemély"

A rendőrnap alkalmából két, az 1900-as évek elején történt bűneset feldolgozásával szerepeltünk a BM-NOK-ban "Chetán márki csapdája", és "Micsoda nőszemély!" címen.

március 23.

Budapest, Vajdahunyadvár

A Vajdahunyad várában léptünk fel tánccal. A vendégek francia üzletemberek voltak, akiket a Taverna Szálló látott vendégül és a Gundel étterem szolgált fel nekik fácánsültet. A zenét a Musica Profana szolgáltatta.

február 23.

Budapest, Happy Hour Nyelviskola farsang


 

2001

Budapest Történeti Múzeum
Fővárosi Önkormányzat Dísztermében tartott Jubileumi műsor
Törökbálinti Mozgássérültek Jótékonysági Bálja
Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjában tartott FBI Magyarországi kongresszus záró rendezvénye
Szivárvány Mozgássérült Egyesület rendezvénye
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Dísztermében tartott Ezredfordulós Szemere Gála
Visegrádi Palotajátékok
Széchenyi István Általános Iskola (Budakeszi) több rendezvénye
   

 

 

 

 


Mare Temporis Alapítvány
2015-03-02 / Minden jog fenntartva.
info@maretemporis.hu